A sok kép közül Júliáé volt az egyik ami engem igazán megfogott. Ez tényleg egy olyan fotó, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Mert kell egy kis idő ahhoz, hogy felfogjuk mit is látunk, vagy mi mihez hogyan csatlakozik, vagy hol készülhetett. Kicsit olyan az egész, mintha két fotó montázsa lenne. Tetszik. Grat!
Alfred Eisenstaedt 1898-ban született Németországban. 14 évesen a nagybátyjától megkapja élete első, Eastman Kodak Nr.3 típusú kameráját. Az 1. világháború alatt besorozzák, de megsérül és ekkor kezd el komolyan fotózással foglalkozni. Szabadúszóként képeket készít a Berliner Tageblatt-nak. 1929-től már minden idejét a fotózásnak szenteli, olyan embereket kap lencsevégre, mint Hitler, Mussolini, Einstein, Riefenstahl, Marlene Dietrich, Marilyn Monroe. '30-as évek elején Goebbels tudomására jutott Eisenstaedt zsidó származása, így nem fotózhatott tovább, emigrálnia kellett Amerikába. New York-ban kezdett el dolgozni az akkoriban induló Life magazinnál. Egyik leghíresebb fotója a V-J day in Time Square (1945.09.14.). 1995-ben halt meg otthonában ("Pilot House").
Ez ugyan nem Pécsen készült, hanem Pesten a Holokauszt múzeumban, de azt hiszem ez jó példa a ritmusra. Sőt ha lehetne két kedvenc, akkor ez lenne a másik, mert nekem tetszik ezen a képen, hogy a jobb oldali párhuzamos vonalak ugyan vezetik a szemet, de mire igazán belelendülnénk addigra ezt megtörik a szemben lévő vízszintes vonalak és azok tükröződései.
Ezt a képet textúrára választottam, mert itt egyszerre érzékelhető a víz "anyaga" és annak sokszerűsége (felül olyan mintha vmi selymes puha anyag lenne, alul meg már kis cseppes)és a kút peremének vízkövesedő kis foltja is.
Ezt a kép pedig a dinamizmust , ritmust volna hivatott kifejezni. Mindezt pedig úgy, hogy a képen egyszerre láthatóak függőleges és vízszintes vonalak.
Komolyra fordítva a szót gyárilag germanisztikás vagyok, de film a minorom, nagyon szeretem mindkettőt. Családom roppantul élvezi ha fotózom, mert kb. van min röhögni, ha épp a földön fetrengek közben. Én nem tudok itt nagy fotósokat és neveket felvonultatni, nem gondolom, hogy elsősorban az határoz meg egy képet, h ki készítette. Amiket én különösen imádok és nagyon tetszenek, azok az utcai képek, és az ott elkapott pillanatok. Énis próbáltam /ok ilyesmiket csinálni, de néha még nem vagyok elé fürge, de erre még gyúrok kicsit és jóleszaz érzem:) Érdeklődésben nincs hiány.
Nekem kicsit olyan ez a kép, mintha a lovas megállt volna az erdő közepén és azon gondolkodna, hogy most merre menjen tovább. Mert a fák között vezet több út is. De itt lehetősége nyílik, hogy eldöntse, hogy a rövidebb úton jut el a "fénybe", vagy választja a hosszabb utat, ami könnyen lehet, hogy izgalmasabb, mert közben bámi történhet, és úgy indul a "fény" felé. Nem érzem úgy, hogy a lónak bármiféle gyakorlatias szerepe lenne a kében. Inkább csak ott áll, vár, hogy mi jön majd ezután.