A kép az éles kontrasztokkal a természetesség és a determináltság kettőssége között vibrál. A természet megbéklyózva jelenik meg, mint ahogyan a ló is. Így elveszítve, korlátozva az eredeti értéküket, a szabadságot, a szárnyalást.A fák a pontos rendezettségükkel egy sötét alagutat rajzolnak ki, mintha bekereteznék és meghatároznák a követendő utat. A kettősség szerepe feltűnik a kép fókuszpontjában is, hiszen két pontra vonzza a tekintetet - legalábbis az enyémet mindenképpen-. Az egyik pont az erdő fáival kikövezett út, a másik pedig a ló szeme, és a mellette beszűrődő fény. A természet zabolátlanságát a bekúszó fények jelenítik meg. A kép optikailag a rendezett ’geometriai’ formáknak van alárendelve, melyet néhol megtör a fénysugár, ezért számomra a diszharmónia dominál. Az érzetek folyamatos harca jelenik meg. … a megkötözött lélek elvágyódása és küzdelme…