A többiek hozzászólását olvasva, tökéletesen egyetértek abban, hogy ez egy mesterien komponált kép. A fekete-fehér technikának köszönhetően, a kép hihetetlenül kontrasztossá válik. A mintázatok, vektorok, fények, mintha egymás inverzei lennének. Már a kép elrendezése is ezen az ellentétességen alapszik, hiszen a fotó középpontját teljes egészében átszeli egy fa, ezzel is elkülönítve egymástól két oldalt. Így az egyiken a sűrű lombkorona miatt a sötét, míg a másikon a fehér ló, és a kiégett háttér miatt a világos uralkodik. A kontraszthatásokat fokozza a ló sötét szembogara, és a közvetlenül mellette elhelyezkedő hasonló méretű fehér fénynyaláb. A ló fehér alapon, fekete pöttyös mintázata, pedig visszatükröződik a sötét lombkoronán áthatoló fényfoltokban. De a bravúros formai szerkezeten túl, talán van egy még érdekesebb síkja a képnek. Történetesen pedig az, hogy ott van benne az idő. Mikor először megpillantottam a fotó a középkori freskókra emlékeztett, ahol a vektorok vezetik a tekintetet, hogy egy állókép történetet tudjon mesélni. De akár lehetne egy film két egymást követő képkockája is. Pont emiatt tetszett nekem Enikő kommentárja, mert ő is rögtön történetben kezdett gondolkodni. De vajon a lineáris-e a kép időkezelése? Nem lehet, hogy minden konvenciót félre dobva és a körkörösség elvét követve ez a ló, pont annak a hosszú fasornak a végén áll, ami oly sejtelmesen fut a távolba (hiszen erre utalnak a ló mögött összefutó fatörzsek is)? Nem tudom. Mindenester érdekesnek tűnhet, ha egy fotó meg tud jeleníteni több nézőpontot, amire eddig csak a festészet volt képes.